Az ölelés 10 gyógyító hatása
- EGÉSZSÉG, PSZICHOLÓGIA
- 2019-03-30
LélekSzafari a Facebookon
Az élet legősibb alapérzése a félelem. (…) A félelem antitoxinja az imagináció. A képzelet éber, kitartó, hatalmas frekvenciájú fényereje. Ha ennek kereszttüzébe fogjuk a félelem fixa ideáját, s nem engedjük elfutni, homályba menekülni, akkor úrrá leszünk fölötte. Mert elemezzük csak, milyen fegyverrel operál bennünk a félelem? A célközelvonzás mágiájával. Figyeljük meg, mit teszünk, ha félünk valamitől. Gondolatban megszövegezzük vagy exponáljuk. A gondolatot színültig töltjük éles, intenzív iszonyattal. Azután vad meneküléssel ellökjük magunktól. Ezzel a szabályszerű asztrálmágikus rituáléval pedig kiadtuk a parancsot a feladat véghezvitelre. Pontosan az ellenkezőjét tesszük így annak, amit tennünk kellene. Mert éppen a félelem az amelyet nem szabad soha ámokfutóként elengednünk a homályban, mikor önmagunk ellen kést adtunk a kezébe.
Baljós, zavaros, vészterhes gondolatokat soha ne lökjünk el magunktól megoldatlanul! Emlékezzünk a célközelvonzás mágiájánál alkalmazott figyelmeztetésre: kísérletünk nem sikerül akkor, ha tárgyunkkal - amelyet meghívtunk - hosszasan foglalkozunk, s fantáziánkban kiéljük teljesülését, mert akkor az energiát, amely a véghezvitelhez szükséges, ráköltjük magára az elképzelésre.
Nos, a félelem esetében éppen valami ilyet kell tennünk. A dolgot, amelytől félünk, gondolatban ad absurdum kell juttatnunk, minden fonalát végiganalizálva. Tételek, ellentételek, képzetek antitoxinjával, megismerésünk érveivel ki kell lúgoznunk ijesztő tartalmát. Hogy kimerüljön. Hogy elveszítse erejét és akcióképességét. Ha így bátran szembenézünk a félelemmel, rájövünk, nincsen egyetlen olyan tézise sem, amelyre ne volnának minden árnyékot elsöprő antitézisek. Betegségek, nyomorúság, balesetek: ha mindezek okát önmagunkban tudatosítjuk, és a sorsunk fölötti hatalom lehetőségét is önmagunkban ismerjük fel, akkor a vak, gonosz véletlentől való félelmet elerőtlenítettük lényünkben.
Ha végigtekintünk félelmeink külön, siralmas történetén, két dolgot állapíthatunk meg. Egyik az, hogy rengeteget féltünk hiába, teljesen fölöslegesen. Annyi energiát fordítottunk félelemre, amellyel nyelveket tanulhattunk, karriert építhettünk vagy nagy műveket alkothattunk volna. Másik az, hogy ha rémképeinknek csak egy tizedrésze megvalósul, hozzátartozóinkkal együtt már ezerszeres halált haltunk volna a legválogatottabb kínzások közepette. Mindkét tény azt bizonyítja, hogy erőink nagy részét egészen terméketlen, negatív és destruktív dolgokra pazaroljuk. Mert félelemmel sohasem javíthatunk sorsunkon, legfeljebb nagyon súlyos mértékben ronthatunk rajta. A félelemmel soha el nem háríthatjuk a rosszat, sőt felfokozzuk veszélyét. A félelem nem ment meg semmitől, csak nagyobb bajba taszít. A félelem nem gyógyít, hanem megbetegít.
A félelem, az úgynevezett ijedtség reflexein túl, legnagyobbrészt készületlenségünk miatt vesz erőt rajtunk rajtaütésszerűen, azért, mert mint az élet legtöbb veszélyforrásával szemben, ezen a vonalon sem építettünk védelmi rendszert. A védelmi rendszer annyiból áll, hogy az elkerülhetetlen, létformánk törvényét az élet minden relációjában és pillanatában számításba vesszük. Pontos költségvetést készítünk, amelynek alapösszege a következő tétel: az, hogy születtünk, magába rejti a biztos halált! Most azt kell eldöntenünk, mi az élet ? Miért van az élet ? Mi a halál? És miért van a halál?
Ha ezt a gondolatsort végignyomoztuk, élővé tettük magunkban, nem sok félnivalónk marad, mert érdeklődésünk és törekvéseink súlypontja áthelyeződik az egyedül lényeges kérdésre: mi az élet célja? Mi az élet kozmikus célja és a kozmikus célon belül mi az egyéni célunk fejlődésünk jelen etapjában. A félelemnek persze célunk kijelölése után is sok titkos, váratlan fegyvere marad. Félelmetes nyomorúság, bánat, borzalomkomplexumok párolognak körvonaltalanul tudatunk küszöbén túl. Mégis biztos, hogy a bajok nagy részét elkerülhetjük, ha azokat a dolgokat önként megtesszük, amelyeket a sors kemény csapásai volnának hivatva véghezvinni, megismerésünk gyarapodása és erkölcsi gyógyulásunk érdekében.
A félelem kioldásának, vagyis megváltásának másik forrása bennünk: szorongásaink, antipátiáink, idioszinkráziáink, neurózisaink koncentratív és meditatív elemzése. Ezek az iszonygátak általában védő és figyelmeztető berendezések bennünk. Veszélypontokon jelző tilalomtáblák és útmutatók. Elriasztanak egy iránytól, ahol már többször rosszul jártunk."
#SzepesMária:
A félelem legyőzése
És az emberek otthon maradtak. És könyveket olvastak, hallgattak, pihentek és tornáztak, valamilyen művészetet gyakoroltak, játékokat játszottak, megtanulták a létezés új módjait, és csendben voltak. És befelé figyeltek. Néhányan meditáltak, imádkoztak vagy táncoltak. Néhányan találkoztak az árnyékénjükkel. És az emberek másképp kezdtek gondolkodni. És az emberek meggyógyultak. És tudatlan, veszélyes és szívtelen módon élő emberek hiányában a föld is meggyógyult. És amikor a veszély elmúlt, és az emberek újra összekapcsolódtak, megsiratták a veszteségeiket, új döntéseket hoztak, új álmokat álmodtak, és másként éltek tovább. #legyenezavalóság
A liverpooli futballválogatott szenegáli csillaga, Sadio Mané (aki évente körülbelül 10,2 millió dollárt keres), példát mutatott szerénységből a világnak, miután néhány rajongó észrevette, hogy az egyik fotón egy törött iPhone-t tart a kezében. Ez volt a válasza:
"Miért akarnék tíz Ferrarit, 20 gyémántórát és két magánrepülőgépet? Mit jelentene az a világ számára? Gyermekként éheztem, a mezőn dolgoztam, mezítláb játszottam, és nem jártam iskolába. Most segíthetek az embereknek. Fontosabbnak tartom, hogy iskolákat építsünk, és a szegényeknek élelmet vagy ruhát adjunk. Iskolákat építettem és sportközpontokat; ruhákat, cipőket és ételeket biztosítunk a szélsőséges szegénységben élőknek. Ezen felül havonta 70 eurót adományozok egy nagyon szegény szenegáli régió minden lakosának. Nem kell luxusautókkal, luxuslakásokkal, utazásokkal és magánrepülőkkel villognom. Jobban szeretem, ha a népem kap egy keveset abból, amit az élet nekem adott." - mondta Mané.
Bezárnak a színházak, koncerttermek, mozik, csak az utazik, akinek muszáj. Úgy tűnik, kénytelenek leszünk kicsit lelassulni. Meg kell tanulnunk újra arra figyelni, hogy a közösség jóléte előrébb való az egyén akaratánál. Jobban oda kell figyelnünk egymásra. Valószínűleg az önkéntes (viszonylagos) egyszerűség és a lemondás erényét is többet kell gyakorolnunk. Így még az is lehet, hogy így több időnk lesz egymásra és saját magunkra is. Gondolatainkra, érzéseinkre. Talán nagyobbak lesznek a csendek. Kevesebb lesz a szaladgálás, halkabbak a nevetések. Böjt van. Vigyázzunk egymásra. Tájékozódjunk, legyünk észnél, és egymás hergelése helyett inkább olvassunk.
(Fotó: Nina Leen / Barbara Laage francia színésznő olvas 1946. Szöveg: Ugron Zsolna)
