Az új kutatás sokkolja a tudósokat: Az emberi érzelmek fizikailag alakítják a valóságot!
- EGÉSZSÉG
- 2020-04-16
Szedheted te a világ legdrágább táplálék kiegészítőit, lefuthatod akár a maratont is, ehetsz napi ötször és csak szigorúan egészséges, személyre szabott étrend alapján, hallgathatod naphosszat az egészség guruk tanácsait - ha a lelked beteg, beteg leszel. Ha az emberi kapcsolataid mérgezőek, beteg leszel. Ha a lelkiismereted nem tiszta, beteg leszel. Ha nem olyan életet élsz amit a bensőd vezérel, beteg leszel. Ha a harag, a gyűlölködés, a rosszindulat visz utadon, beteg leszel. Vigyázz a testedre! De mindennél jobban vigyázz a lelkedre, nehogy egy nap arra ébredj, hogy te még élsz, de a lelked már halott. (Forrás: Lőrinczi Emese)
„Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan akarsz élni. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”
Szabó Magda
Ma 100 éve született.
(Forrás: AdyCafe)
„Majd’tíz esztendővel ezelőtt egy barátomnál múlattam az időt. A középkorú, ereje teljében lévő férfi kőkemény materialista, az üzleti világnak hírhedt cápája volt; a többdimenziós látásmódomat évtizedeken át hanyag legyintéssel, és egy „Végül is jó ember vagy!” mondattal minősítette
Ketten ültünk a hatalmas nappaliban, a családja még nem ért haza. Jól ismertem kedves, csinos feleségét és nyolcéves gyermekét; a kisfiú értelmi fogyatékos volt, s noha a maga módján tudott kommunikálni, állandó gondoskodásra szorult.
Ott voltam a kórház folyosóján, amikor a barátom megtudta, hogy a fia milyen betegségben szenved. Egyetlen arcizma sem rándult: míg az érzelmeket csak a kémia átverésének, kimutatásukat a kémia által átvert ostobák gyengeségének tartotta – a lelke köré fonódott az akarata fala, akár egy görcsbe merevedett ököl.
Amikor a családja hazaért, a gyerkőc odarohant hozzám majd a maga sajátságos, artikulálatlan nyelvén köszönt. Megölelt. Ajkán torz mosoly, szemében szikrázó melegség honolt.
Hamarosan magunkra hagytak minket: hallottam, ahogy az emeleten megengedték a fürdővizet. A barátom meg sem rezdült. Csak ültünk. Némán. Beesteledett, de nem kapcsoltuk fel a lámpát…
- Tudod – szólt hirtelen -, a múlt héten kint voltunk a majálison. A ligetben. A szokásos sör-virsli ünnepély volt, az aktuálpolitika heveny szélkakasa.
Hallgattam.
- És… és ahogy ott lökdösődtünk a tömegben, arra gondoltam, mit keresek én itt a sok proli között. Üvöltöztek, lökdösődtek, az izzadt testükkel hozzám dörgölőztek; tudom, hogy hangzik, de azaz igazság, hogy még a szaguk is undorított. Próbáltam hazaterelni a családot, de akkor meghallottuk a zenét. A klasszikus kocsmazenekar játszott: tehetségtelen, alkoholista zenészek tolták a lakodalmas rockot, az „úri” közönség pedig tapsolt, ha épp letették a műanyag poharas sört és a zsírtól fröcsögő kolbászt.
Hallgattam.
- De tudtam, hogy oda kell mennünk. Mert a fiam… a fiam imádja a zenét. Ő… nos, hát nincs mit magyaráznom. Ádám különleges gyerek. Gyakran bezárkózik a saját világába, de a zene mindig előcsalogatja a csigaházából. S amikor odaértünk a tákolt színpad elé, a fiam elkezdett táncolni. Persze nem tud táncolni… - Még a sötétben is láttam, ahogy sebtében letörölte a szeme sarkából alágördülő könnycseppet. – Csak görcsösen rázta magát. És… egyszer csak észrevettem, hogy egyre messzebb állok tőle. Hogy távolodom. Hogy szégyellem a saját fiamat.
Hallgattam.
Nem tehettem mást.
- S ekkor a zenészek letették a lantot, majd csatlakoztak a zabáló tömeghez. A fiam pedig eltűnt, majd hirtelen megjelent a színpadon, és elkezdte püfölni a dobokat. Ütemtelenül persze, csak úgy verte őket, de olyan földöntúli mosoly ragyogott az arcán… és… - már meg sem próbálta titkolni a könnyeit – és mindenki rá figyelt. Mindenki látta, hogy ő más… s akkor a zenészek egy emberként emelkedtek fel, odamentek a hangszereik mellé, és elkezdtek játszani… a fiammal… az én fiammal.
Hallgattam.
Nem tehettem mást.
- És amikor befejezték, az emberek elkezdtek tapsolni… sokan állva tapsoltak… - már a tenyerébe temette az arcát, miközben zokogva dadogott – én… én próbálok jó apa lenni. Akarok jó apa lenni. De ott, látva a fiam ragyogó arcát, megértettem, hogy azok az idegenek, azok a tanulatlan, nincstelen idegenek, akiket lenéztem és semmibe vettem, többet adtak neki, mit én valaha adhatok. És akkor hirtelen rádöbbentem, hogy a szeretet az Isten… hogy ott van a szívünkben… és csak arra vár, hogy előtörhessen… hogy a miénk lehessen.
Hallgattam.
Vele sírtam én is.
Nem tehettem mást.”
A.J.Christian - Szeretetmozaik
"Kérlek, ne beszélj nekem a
'Tiszta Tudatosságról' vagy az 'Egységről'.
Azt akarom látni, hogyan bánsz a partnereddel, a gyermekeiddel, a szüleiddel, a testeddel.
Kérlek, ne tarts nekem kiselőadást 'az elkülönült én illúziójáról' vagy arról, hogyan is érted el az állandó üdvösséget mindössze 7 nap alatt.
A szívedből sugárzó valódi melegséget akarom érezni. Hallani akarom, hogyan tudsz meghallgatni, és olyan információt befogadni, ami nem illeszkedik a személyes hitvallásodba.
Azt akarom látni, hogyan bánsz azokkal, akik nem értenek egyet veled.
Ne beszélj nekem arról, mennyire felébredett is vagy, mennyire egótól mentes.
A szavaidon túl akarlak megismerni. Azt akarom tudni, milyen vagy, amikor nehézség adódik az életedben. Hogy képes vagy-e teljességgel megengedni magadnak a fájdalmadat, és nem a sebezhetetlent játszani. Hogy képes vagy-e érezni a haragodat, mégsem erőszakosan cselekedni. Hogy képes vagy-e szabad átjárást biztosítani a bánatodnak, de nem válni a rabszolgájává.
Hogy képes vagy-e átérezni a szégyenedet, de nem megszégyeníteni másokat.
Hogy tudod-e elcseszni, aztán pedig felvállalni, hogy elcseszted.
Hogy tudod-e azt mondani, 'sajnálom', és őszintén úgy is gondolni.
Hogy képes vagy-e teljességgel emberi lenni, dicsőséges isteni mivoltodban.
Ne beszélj nekem a spiritualitásodról. Tényleg nem érdekel.
VELED szeretnék találkozni. Megismerni a szívedet.
Megismerni a gyönyörű emberi lényt, aki a fényért küzd.
A 'spirituális én' előtt. Az összes okos szó előtt."
(Jeff Forster)